Radó Pince

A Pécsi borvidék egyik legfontosabb családi borászata a Radó Pince. S nemcsak fontos, de meghatározó is, méretében és borai minőségében olyan, hogyha lenne még húsz-harminc hasonló, sokkal előrébb tartana a borvidék ismertség tekintetében. De addig is pécsieknek szinte kötelező is Radó bort inni, kiváltképp cirfandlit, aminél tükébb bort nemigen találni.

A nagyapa, Radó János, szőlő és föld iránti szeretetéből, tiszteletéből nőtt ki 1980-as évek legelején, a PTE Szőlészeti- és Borászati Kutatóintézet jogelődje által is támogatott Pécsi Szőlészek Kisszövetkezete. A szövetkezetnek a család is tagja volt így juthatott az Ördögárok és Murom dűlő első parcelláihoz. A kisszövetkezet teremtette meg a pécsi szőlő- és bortermelés bázisát. 

Az apa, Radó István, apró lépésekben növelte a gazdaság területét, valamint hozta létre egy jól felszerelt és a reduktív, irányított borkészítési eljárásoknak is megfelelő feldolgozó-pince alapjait. önmagát autodidakta módon képezve jutott el odáig, hogy a családi gazdaságból kikerülő, erjedését tekintve reduktív, de hordóban érlelt borok regionális, országos versenyeken és a fogyasztók körében is elismerést váltson ki. 

A fia, Radó András, már diplomás szőlész-borászként, gazdag (16 év = 16 szüret) tapasztalatokat szerzett hazai csúcsborászatoknál. 2016 elején döntött úgy, hogy hazatér és itthon folytatja a családi hagyományokra építkező munkáját, felhasználva és okszerűen alkalmazva tapasztalatait és a világszerte - a szőlészet és a borászat területén - végzett kutatás-fejlesztés legújabb eredményeit. „Ha nem tanulom meg már fiatalkoromtól fogva nagyapámtól, később apámtól a termőföld és szőlő szeretetét, nem lett volna olyan egyértelmű a választás. De nem nagyon tiltakoztam, ez az elkötelezettség irányított” – meséli András. 

A pincészet arculatát meghatározza a cirfandli fajta, mely itt a Mecsek déli lejtőin találta meg a maga számára legjobb talajt ahhoz, hogy a kitűnő íz-, zamat-, illatkomponensek kialakuljanak. A fajta Gumpoldskirchenből, Ausztriából a pécsi káptalan kezdeményezésére, a 19. század közepén - végén került Pécsre. Igen gyorsan közkedvelt fajta lett. Mivel eleinte vélhetően alacsony tőkeművelésben termelték és töppedésre igen hajlamos, ezért leginkább édes bort adott, de ismert és kedvelt volt a száraz változata is. Az egyházi szőlőbirtok széthullásával a cirfandli fokozatosan eltűnt a parcellákból, egyedül a Kutatóintézet foglalkozott a különös gondot igénylő fajtával. A évekre aztán újra erőre kapott a gondolat, hogy Pécs sajátos arculatának a cirfandli szőlő és bor is szerves része, melyet őrizni és ápolni kell