Kunsági borvidék
A Kunsági borvidék nem hiába lett Magyarország legnagyobb borvidéke. Korábban részben a futóhomok megkötése céljából telepítették ide a szőlőt, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a környezeti adottságoknak köszönhetően itt lehet gazdaságosan szőlőt termeszteni. Ezt ugyan egy időben szemérmetlenül ki is használták, de ma már egyre több kiemelkedő bor és hosszú távon gondolkodó borász erősíti a borvidéket.
Asztrális jellegük egyszerű: ha az ember homoki bort iszik, egészen apró csillagszemecskékkel telik meg, s ezek a szemecskék az ember vérében táncolnak, mint a megelevenedett Tejút. Alapvető különbség a homoki borok fajtái között nincs. Mindegy, hogy rizling, kadarka, muskotály, otelló, mézes fehér. A homoki az egyszerűbb életsebek gyógybora. Ha a korcsmában házsártos és komisz asszonytól meggyötört embert látsz, az homokit iszik. Ha fiatal diák titkos bánattól búskomor, az homokit iszik. Ha borotválatlan arcot látsz, gyűrött ingben, az homokit iszik. Jól teszi. A hegyi bor csak nagy betegségekre való, ha valaki bűnökkel viaskodik, halálos tehetetlenséget akar magában legyőzni.
Hamvas Béla: A bor filozófiája
A Kunsági borvidék története
A Kunsági borvidéken, a Kiskunság és Nagykunság területén folyó korai szőlőtermelés első írásos dokumentuma a Garamszentbenedeki apátság 1075-ből származó alapítólevele, ami szerint egyes szőlődombokat az apátságnak adományozta a királyi akarat.
Az itt élők azonban jellemzően más mezőgazdasági tevékenységeket részesítettek előnyben, s az is igaz, hogy a homokos talaj nagy kihívást jelentett annak, aki az állattartáson túl más növénykultúrát akart telepíteni.
De éppen a homok volt a nagyszabású szőlőtelepítések kiváltó oka, a föld megkötése miatt kézenfekvő volt a szőlő, mint növény használata. És volt még egy különleges, jótékony adottsága is a homoknak: miközben a 19. század végén Európán végigsöpört a filoxéra, addig a homokos talajban a szőlőgyökértetű képtelen volt megtelepedni és elpusztítani a szőlőt.
Az átoltások és oltványok csak egy részét jelentették a védekezésnek, komoly erőfeszítéseket tettek a szőlőfajták magas kvarctartalmú homokos talajba ültetésével is. Ez érthető módon növelte a természetesen rezisztens homokos talajok értékét, és a hazai szőlőtermesztés legendás alakjai nem hiába helyezték ide a tevékenységüket.
Bár nem feltétlen minőségi szempontból, de a huszadik század második felében jelentősen növekedett a szőlőterületek száma, nagy borászati központok alakultak ki, és a borvidék városai, Cegléd, Izsák, Kecskemét, Kecel, Kiskunhalas, Kiskőrös, Soltvadkert ismert nevek lettek a boros címkéken.
A borvidék adottságai
A Kunsági borvidék nagyrészt a Duna-Tisza közén helyezkedik el, talaja alapvetően homokos vagy löszös. Ez emlékeztet minket ma is arra, hogy jelentős részét az árteres, mocsaras, erdőligetes területek között a futóhomok uralta. Míg közel százezer hektár van kijelölve szőlőtermesztésre alkalmas területnek, a betelepített nagysága kis híján eléri a 28 ezer hektárt.
Nagyrészt fehér borokat termelnek a csapadékban szegény vidéken. A nyár jellemzően napos, forró, a tél pedig hideg és száraz. A borvidék nyolc körzetre tagozódik és összesen 96 település található a területén. A borvidéket 68 hegyközség 32 800 szőlő-és bortermelő hegyközségi tag alkotja és a területen körülbelül 200 000 tonna körüli szőlőt szüretelnek.
A borvidéken 64 szőlőfajtát termesztenek, amiből a legnagyobb területen termesztett fajták az arany sárfehér, a zala gyöngye, az ezerjó, a kékfrankos, a cserszegi fűszeres, a rizlingszilváni, a kövidinka, a kadarka, a rajnai rizling és az olaszrizling, a zweigelt, valamint az utóbbi években rezisztens szőlőfajtaként a bianca. Ezek a fajták a teljes szőlőterület csaknem kétharmadát elfoglalják.
A borok jó része a jóivású, könnyed borok közé tartozik. A borvidék egyetlen őshonos kékszőlője a kadarka, de már megjelentek a piacon komoly, tartalmas fehér- és vörösborok is.
