A webhely cookie-kat használ a működéshez, a felhasználói élmény javítására és személyre szabott ajánlatok készítésére. Tájékoztató az Adatkezelési nyilatkozatban a lap alján.

Borok a polcról: Laguna Mediteraneo 2015

A 600 hektáron gazdálkodó Vina Laguna nagyon büszke arra, hogy boraiba Isztria sava-borsát csempészi bele. Vagy legalábbis egy kortyot belőle. A borászat arra törekszik, hogy olyan borokat készítsen, amik nemcsak kielégítik a borfogyasztók elvárásait, de a frissebb, könnyedebb és a komolyabb tételek is az Isztriára jellemző különleges ízvilágot képviseljék – az ő megfogalmazásukban.

Aki már járt az Isztrián, az tudja, hogy abban a szent pillanatban, amikor az ember belép erre a varázslatos félszigetre, lépten-nyomon és szinte kézzel foghatóan átjárja egyfajta gondtalanság. Hogy a napsugarakat enyhítő, vadon termő gyógynövényektől illatos hűs szelek teszik ezt, esetleg a helyi sonkák, a tengerből frissen halászott finomságok, a sajtok, olívaolajok, melyek nem nehezítenek el, úgy lakatnak jól, azt nem tudni. De ezek a borokhoz hasonlóan ugyanazt az érzetet keltik: már néhány jóízű korty elűzi az emberből a gondokat, hogy senki sem aggódik a másnap miatt.

A Laguna borászatban méltán érzik úgy, hogy duplán is megáldotta őket a jó szerencse: a talaj és a környezeti adottságok változatossága olyan potenciált biztosít a szőlőtermesztésnek, ami nemzetközi szinten is kivételesnek számít. A klímát mintha direkt a szőlőnek találták volna csak ki, itt, ahol az Alpok és a mediterránum adottságai egyesülnek. A Laguna szőlőtermő területeit ezért úgy választották ki, hogy jelen legyen minden, a tájegységre jellemző különlegesség a szortimentben.

Az Isztriára oly jellemző vörös és fehér talajon egymás mellett növekszenek a helyiek büszkeségei, a teran és a malvázja, meg az ismert nemzetközi fajták, mint például a cabernet sauvignon és pinot blanc. Generációk kísérletezése után használják fel a tudást, hogy melyik bornak milyen hely felel meg leginkább. A tengerparthoz közel eső ültetvényeken különösen jól érzi magát a merlot, az őshonos fajták közül a malvázia. Utóbbi ráadásul különböző karaktereket produkál annak megfelelően is, hogy a tengerszint felett milyen magasan található az ültetvény!

Az isztriai terroir ugyanis a szőlőültetvények elhelyezkedésének és különleges klímának köszönhetően a borokban is hangsúlyosan megjelenik. Ahogy az évezredes borkultúra nyomai is láthatóak. Gyakorlatilag az európai borkészítés hajnalán is termesztettek itt szőlőt. A rómaiak, Bizánc, Velence és Ausztria hagyományai éppúgy nyomot hagytak a borkészítési szokásokon. Az egymást követő generációk az elődök tapasztalatát vették át, tanulva egymás hibáiból. Ebből tevődik össze az az isztriai borkészítés, ahogy mi ismerjük. Ezért a Laguna borászainak célja, hogy a tradíciók tiszteletben tartása mellett fogalmazzák meg a modern isztriai ízvilág elemiségét – minden palack borral.

Bontás után nem kell nagyon noszogatni a 2015-ös terant. Vanília és fűszer tobzódik a gyümölcsöskertben. Kiváló bisztróbor, igazi meggybomba, nem hagy időt arra, hogy sokat filozofáljunk felette, itatja magát.

Tartalomhoz tartozó címkék: bormagazin borok a polcról laguna