Az Irsai Olivér jellemzői

Az Irsai Olivér nem hiába lett a magyar borivók kedvence, a nyár verhetetlen bora, és nem hiába gyűjti a rajongókat a határainkon túl. Mértékletes és hozzáértő kezek alatt illatossága az erénye, s ha komolyan veszik, a hívogató muskotályos illat mögött szép savak, szép gyümölcsök, játékos bor várja a kóstolót. Halételekhez, salátákhoz de nyári desszertek mellé is kitűnő.

A szőlőfajtát 1930-ban nemesítette Kocsis Pál, méghozzá a csabagyöngye és a pozsonyi fehér házasításával. (Él a tévhit, hogy az Irsai a cserszegi fűszerestől származik, ez azonban éppen fordítva igaz, utóbbit 1960-ban hozta létre Bakonyi Károly az Irsai és a piros tramini keresztezésével.)

Ahogy az lenni szokott, sok legenda öleli körbe a névadást is, hiszen szokatlan hangzása, s a tulajdonnév kiváló táptalaj erre. Többek közt olyanok, minthogy Irsai Olivér mesebeli figura volt, vagy esetleg száz pengőt fizetett egy borkereskedő a nemesítőnek, hogy róla nevezzék el a szőlőt. Igazából valóságos személy volt Irsai M. Olivér, sőt ugyanabban az évben született, mint a szőlőfajta. Kocsis Pál barátja, Irsai M. József iránti tiszteletből nevezte el annak fiáról az új fajtát.

Elterjedése és jellemzői

Magyarországon nagyobb mennyiségben az Alföldön, a Pannonhalmi, Balatonboglári, Mátrai, Neszmélyi borvidékeken termelik. Talán ennél is izgalmasabb, hogy több európai országban (Szlovákia, Csehország és Ausztria) termesztik, sőt Japánban, Indiában, Kínában és Ausztráliában is vannak ültetvények. Érdekes történelmi adalék, hogy Kocsis Pál a második világháborút követően nagy mennyiségű vesszőt adott Oroszországnak, ahol a mai napig szintén nagy területen termesztik. Míg  hazánkban sokáig inkább csemegeszőlőnek termesztették, ma már ezer hektárról szüretelik kiváló borokhoz. 

Az Irsai Olivér tőkéje erős növekedésű, fürtjei közepes nagyságúak, bogyói kicsik, vékony, de szívós héjúak, nehezen rothadnak, aranysárga színűek. Hamar beérik, sok helyen kezdik vele a szüretet, akár már augusztus elején-közepén.